Bevezető

E tanulmány nem tudja teljesen felölelni az érdekvédelem történetét az állami erdészetben, inkább a rendelkezésre álló dokumentumokból és visszaemlékezésekből merítve, az ezredforduló érdekvédelmi problémáinak feltárásával foglalkozik, abban a reményben, hogy alkalmat szolgáltat egy tudományos igénnyel készülő tanulmány elkészítéséhez is.

Az erdészeti ágazat munkavállalói érdekképviseleti szervezetei

Az erdészeti ágazat munkavállalói érdekképviselete több mint  száz éves gyökerekből táplálkozik. Ez a tizenkilencedik század végén az agrárszocialista mozgalmakkal együtt jelentkezett, és az akkori hatalom reagálása először rendkívül agresszív volt. A nagy aratósztrájk hatása alatt azonban felismerve mezőgazdasági munkásság helyzetének reménytelenségét, mintegy megelőzendő a további agrárszocialista lázongásokat, Darányi Ignác akkori földművelésügyi miniszter törvényt terjesztett be a parlament elé. Így jött létre a”A munkaadók és mezőgazdasági munkások közötti jogviszony szabályozásáról” szóló 1898. évi II. törvénycikk. Ezt követte a két évvel később az azonos célzatú XXVIII törvénycikk az erdőmunkásokról. Hozzá kell tennünk, hogy a századfordulón 8 millió hektár erdő volt az ország területén, hatalmas és igen értékes fakészlettel (Ma már újra elértük a csonka Magyarország területén a 2 millió hektárt.) Ez az ágazat súlyát is jelentette az akkori viszonyok között. Elég, ha csak az akkori iparosításra és ebből fakadó városi építkezésekre gondolunk.
Az erdészeti ágazatban a későbbiekben hagyományos szakszervezetről nem beszélhetünk, viszont az ágazat kiemelkedő személyiségei közül többen őrködtek az erdei munkások, az erdészeti szakszemélyzet juttatásainak megőrzése érdekében.
A gazdasági világválság idején a kormány közmunkaprogramokkal próbált segíteni a legrosszabb helyzetbe került vidéki népességen, és ez nagy arányú erdőtelepítéseket jelentett az „elkopárosodott” vagy mezőgazdaságilag nem hasznosítható területen.
A múlt század első felében segélypénztár is működött az árván maradt erdészcsaládok támogatására.
1945. után többszöri átszervezéssel összevont ágazati szakszervezetek alakultak. Ettől kezdődően munkahelyi, megyei és országos szinten szervezett szakszervezet jött létre, a Mezőgazdasági Vízügyi és Erdészeti Dolgozók Szakszervezete (MEDOSZ), mely a mezőgazdasági, vízügyi dolgozók mellett képviselte az erdészeti ágazat munkavállalóit is.

Az Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezete (EFDSZ) jelen állapotát tekintve önálló és domináns munkavédelmi érdekképviselet az erdészet és az elsődleges faipar területén. Működése kiterjed az állami tulajdonban lévő erdészeti részvénytársaságokra, az erdészeti szakigazgatás és kutatás területére. Meg kell említeni azt is, hogy két részvénytársaság alkalmazottai a továbbra is a MEDOSZ-t választották az  EFDSZ önállóvá alakulása idején. A szétválás idején még működő termelőszövetkezeti és állami gazdasági alapszervezetek, ahol voltak erdészeti ágazatban dolgozók is, szintén a MEDOSZ-hoz kerültek. Ez utóbbi létszám szinte teljesen lemorzsolódott.

Az EFDSZ megalakulás a rendszerváltás után, a MEDOSZ-ból való kiválással történt meg 1992-93-ban. Az okok között bizonyára alapvetően az egész szakszervezeti mozgalom megújulási törekvései álltak a rendkívül erős külső és belső politikai nyomás mellett. Ettől az erdész társadalom sem volt mentes, és erős késztetést kaptunk akkori tagjainktól, hogy szakítsunk el minden köteléket az állampárti szakszervezetekkel és szövetségekkel. Így előbb a MEDOSZ-tól, majd a nagy konföderációtól, az MSZOSZ-től is elszakadtunk, még annak árán is, hogy a konföderációs vagyonból semmi sem jutott a leváló szakszervezeteknek.

Az önállóság szabadságérzete a „sehovase” tartozás érzetét is generálta. Ahogyan a Kárpát medencében a magyarság, úgy vannak egyedül az erdészek is akár az agrár, akár a tágabb értelemben vett természeti erőforrások használatát művelő foglalkoztatási csoportokon belül. is. Érdekeink egyfelől általános munkavállalói érdekek, másfelől ragaszkodás a szakmai elhivatottság gondolatához, amely nem feltétlenül esik egybe minden esetben a szakmai hozzáértés, a mesterség iránti hűséggel.

Az erdészeti ágazat változásai, és ennek hatása az érdekvédelemre

Az 1989-től kibontakozó rendszerváltás során az ágazat jelentős megkülönböztető jegyévé vált az a tény, hogy az állami vállalatok felszámolódása talán ebben az ágazatban volt a legkevésbé elterjedt, mivel a termelőeszközök jelentős része, az erdő talaja és maga a rajta lévő állomány továbbra is állami kézben maradt. Az állami földterület, és rajta az erdő, magánkezelésbe adása, egy nagyon rövid átmeneti időszaktól eltekintve nem történt meg a rendszerváltozás eddigi 18 éve alatt. Bár próbálkozások mindig voltak. Így az erdőgazdasági vállalatok 100 %-os állami tulajdonban lévő részvénytársaságokká alakultak. A kárpótlással az államosított erdőterületekből is kiszakítottak egy kisebb részt. Ezek a területek a volt állami erdők tömbön kívüli területei voltak.

A következmény a kevesebb területen össze kellett húzódnia az erdőgazdaságoknak is. Ez az ingatlan vagyon részbeni eladását és a dolgozói létszám csökkentését is magával hozta. A fizikai állomány a legtöbb helyen teljesen ki lett szervezve a vállalatoktól. Ezt követte a műszaki állomány erdészet összevonások miatti csökkenése is. Az ezredforduló utáni évekre a részvénytársaságokon belüli önálló termelési egységeknél –erdészet, igazgatóság – egy-két ágazatvezető mérnök irányítja az erdőművelést fahasználatot, vadászatot, kiszolgálja a kereskedőket úgy, hogy maga a vezető is viszi valamelyik ágazatot. Szerencsésebb esetekben maradt néhány művelő csapat egy-egy kerületben, akikkel el lehet végeztetni a legkényesebb ápolási munkákat. A fakitermelési, szállítási tevékenység szinte teljes mértékben magánvállalkozók  igénybevételével történik. Az igazgatóságokon rajtuk kívül dolgozik még néhány középfokú végzettségű alkalmazott, a pénzügy–számviteli, és egyéb adminisztrációs munkák végzői ők.

Rendkívül fontos szerepe van a középfokú szakvégzettségű „kerületvezető erdészeknek”. Ők azok, akik ellátják a rájuk bízott 800-2000 hektár erdő felügyeletét, irányítják, az ott folyó munkákat, kijelölik a vágásra kerülő erdőt vagy faegyedeket, átveszik a kitermelt faanyagot és átadják a fakereskedelem vagy cégen belüli felhasználásra. Rájuk hárul az eddig felsorolt tevékenységeken belüli nyilvántartási, leltározási feladat is valamint a maradék időben őrizni is kellene az erdőt. A létszámcsökkentés ezen a szinten is jelentkezett, ami azt hozta magával, hogy megnőtt az egy emberre jutó működési-védelmi terület, az erdészkerület nagysága. Azokon a területeken sikerült ezt a problémát valamilyen módon feloldani, ahol az egykori erdészet területéből un. kerület csoportokat alakítottak ki egy-egy tapasztaltabb erdész vezetésével. Itt valamiféle munkamegosztással ki tudják egyenlíteni egymás munkaterhelésének változásait.

Az erdészeti részvénytársaságoknál (2007. óta Zrt-k) alkalmazottak munkaügyi státusza magán alkalmazott. Jogaikat Ágazati Kollektív szerződés alapján a vállalati KSZ szabályozza. Juttatásaik, bérszintjük függ a részvénytársaságok fölött állami tulajdonjogokat gyakorló vagyonkezelőtől, manapság éppen Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a neve.  A vagyonkezelő tipikusan az állami költségvetési politika áttétele. Kinevezőként ugyan csak a Zrt vezérigazgatók fölött gyakorol jogot, a portfólió irányítójaként azonban bármiféle beavatkozáshoz jogot formálhat. Ez vonatkozik a részvénytársaságok termelési és likviditási helyzetének felügyeletére, az eredmények értékelésére, elvonásokra, támogatásokra és a bér és létszámhelyzet befolyásolására. A képet színesíti, hogy a 19 részvénytársaság tartozik az MNV Zrt-hez, és három még mindig a honvédelmi tárcához, nemzetvédelmi indokok miatt.
A fakereskedelemmel, fűrésziparral és erdei termékekkel foglalkozó állami vállalatok (ERDÉRT, FÜRLEMHO, ERDEI TERMÉK, Fűz és Kosár, Falemezművek, Farost és Forgácslap gyárak, Gyufagyárak, Kocsigyár,  MAVAD)  felbomlottak, megszűntek illetve egészben vagy részben privatizálták őket. Egyébként ugyanez történt a legtöbb erdőgazdasági tulajdonban lévő fűrészüzemmel is.

Az erdészeti ágazat másik –létszámban kisebb– e súlyát tekintve, legalább olyan fontos területe az erdészeti igazgatás. Az igazgatás az elmúlt negyven évre visszatekintve is sokat változott. kevesebbet, mint a vállalati oldal. A 70-es évek elejétől szervezeti felállás szerint 10+1, 10+1+1, 1+1, 0,1+? a súlya az agrárigazgatásban, ha az agrárigazgatási ágazatot, mondjuk, 100-nak vesszük. Ez azt jelenti, hogy az agrárágazati összevonások során ágazati érdekérvényesítő képességünk látványosan csökkent. Ez még akkor is így van, ha két tárca marakodik a fejünk fölött a magyar erdők feletti felügyelet jogáért.

(Leegyszerűsített magyarázat: 1970-től 10 erdőrendezőség + minisztériumi főosztály, 1979-től 10 erdőfelügyelőség és a belőlük kiszakadt erdőtervezés egy szervezetbe tömörített Erdőrendezőségként+ Erdészeti Hivatal, 2001-től az egész erdészeti igazgatás egy szervezeten+ főosztály a minisztériumban, 2007-től az erdészeti igazgatás beolvadt egy mamut agrárigazgatási szervezetbe+erdészeti osztály a minisztériumban. A helyzetet még tovább bonyolítja a HM szerepe a hozzá tartozó három erdőgazdasággal, ahol a szakmai igazgatási kérdések ide tartoznak, de ágazati szinten a HM tárca a felelős.)

Az összevont agrárigazgatási intézmények mellett megjelent az EU-s támogatásokat intéző fizetési és ellenőrzési intézmény az MVH.

Az intézményi rendszer felépítésének változásában, az agrárigazgatás átalakulásában szerepet játszott, hogy a rendszerváltozás következményeként tömegek váltak föld és erdőtulajdonossá, magán erdőgazdálkodók jelentek meg az igazgatás ügyfeleiként, és azt is tapasztalni lehetett, hogy az erdőből kinyerhető favagyon sok ember fantáziáját megmozgatta. A városok körüli ipar és lakóövezet fejlesztések szintén sokszor érintenek erdőterületeket. A rendszerváltás, gazdasági rendszer átalakulásának vesztesei, a törvények kijátszói megjelentek az erdőkben is, a kisebb és nagyobb falopásokkal veszteségeket okozva a tulajdonosoknak és ügyeket keletkeztetve az erdészeti igazgatásban. A fenti okok többszörös munkaterhelést jelentettek az igazgatásban. Egy ideig a hozott emberi erőforrás tartalékkal, sőt némi létszámbővítéssel követhető volt a kialakuló helyzet. Az ezred fordulóra azonban jelentős elmaradásokkal néztek szembe a még itt maradt kollégák.

Az államigazgatás racionalizálása politikai csatározások középpontjává vált az elmúlt évtizedben. Létszámcsökkentések követték egymást. A volt állami Erdészeti Szolgálat 568 fős állománya kevesebb, mint egy évtized alatt 375 főre apadt.  Ezen intézmény beolvadása az egységes agrárigazgatási szervezetbe, - Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal­- finoman fogalmazva, nem emelte az erdészeti igazgatás presztizsét. Függetlenül attól, hogy egy újonnan alakuló hivatal rengeteg szervezeti és irányítási problémával küzd, a Konvergencia program szigora lebontott költségvetési megszorításokkal, nevezzük nevén, hiánnyal terheli az új intézményt.
Az igazgatásban régóta dolgozó kollégáknak nem új ez a helyzet, jó néhány átalakulás átment már fölöttük. Eddig mindig történt valamiféle visszarendeződés vagy normalizálódás. Az ezredforduló első évtizedének végére senki nem vár normál, működtetésnek megfelelő költségvetést és kiszámítható, teljesítményarányos anyagi elismerést. Az elvárt többlet teljesítés elégedetlenséget, fásultságot szül a tisztviselői karban.

Az ágazathoz tartozó Tudományos Intézet finanszírozása megoldatlan. Itt még közalkalmazott kutatók dolgoznak. A költségvetési támogatás csökkenése miatt a harmada alá leapasztott létszám a szűk központi, tudományos stáb mögött két-három önmagát eltartani képes kísérleti állomás kutatóiból és segítőikből áll. A pályázatok elnyerése, adminisztrációja, leszámolása az egyik legfontosabb feladat az intézet életében.

Mint látható, a napi eseményeket követő, tájékozott ember számára egyértelmű, hogy ágazatunk leképezte az ország állapotát. Ez a kép sajnos, nem pozitív. Még akkor sem az, ha figyelembe vesszük azokat a „javító” tényezőket, melyek időközben működésbe léptek. Említést nem csak az objektivitás érdekében kell tennünk róluk, hanem a körülöttünk bekövetkezett változásokat nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Ilyen tényezők azt uniós források felhasználásának lehetőségei a gépesítés, technológia, informatika és a természeti környezet megóvásának valamint a vidékfejlesztés területén. Nem szabad tagadni, hogy ezen források értelmes felhasználásával már eddig is történtek olyan fejlesztések, melyek az ágazat termelési és igazgatási oldalát is jelentős mértékben segítették. Az állami vállalatok uniós támogatása ugyan korlátozott, de közérdekű fejlesztésekben részt vehetnek –erdőszerkezet átalakítás, oktatási és kistérségi programok stb..– valamint a portfolió kezelője útján visszaforgatható nyereséget használhatnak fel cél beruházásokra pl. az informatika, gépesítés egységesítésére. Ugyanilyen uniós pénzek juthatnak el a szakigazgatáshoz a támogatási pályázatok szakmai értékeléséért, ellenőrzési delegált feladatokért vagy a nemzetközi monitoring hazai üzemeltetéséért a tudományos intézettel közösen.

Milyen következtetéseket vonhat le az érdekképviselet a fenti, röviden összefoglalt változások tükrében? Van-e megoldás vagy a munkavállalói érdekképviseletnek is meg vannak számláva napjai?
A válasz látszólag egyszerű és közhelyes: „Haladni kell a korral, érzékelni kell a kihívásokat, és akkor szükség van ránk is érdekvédőkre!” Ez így szépen hangzik, nem is butaság, csak egy baja van vele, hogy nem teljesen objektív. Tudni illik az érdekvédelem önmaga fennmaradása szempontjából kezeli a dolgot.
 
Ma már senki nem állíthatja, hogy a megváltozott világrendben, a globalizációs törekvések  ellenében, az európai közösséghez történt csatlakozás után, folytatni tudnánk a harminc évvel ezelőtti érdekvédelmi tevékenységet.
Az erdőgazdálkodás jóval szűkebb nemzetgazdasági területére visszatérve az állami politika monopóliumával megszűnt az államerdészet monopóliuma, habár teljesen konkrét összefüggés nincs a kettő között, mert az ország erdővagyonának kezelésében –főleg a természetes, őshonos fajokból álló, erdőtalajokon álló erdők kezelői állami tulajdonú részvénytársaságok. A szakmai szellemi tudás és gazdálkodási minta itt van, ebből tovább lehet lépni, nem kell földig lerombolni az erdészeti üzemeket, és valahonnét új vagy már levetett technológiát behozni néhány évi prosperálásra.
Szükség van és szükség volt szemléleti változtatásokra különösen a társadalmi igények kiszolgálása tekintetében. Ez ma már az államerdészet fennmaradását is jelentheti. Gondoljunk csak azokra a funkciókra, melyeket a területi adottságok birtokában, a hagyományos funkciók –erdészet, vadgazdálkodás– keretében vagy a mellett, a legegyszerűbben az ott gazdálkodó állami tulajdonban lévő erdészet valósíthatott meg. Csak néhányat említve közülük: A természetvédelem igényeinek megfelelő erdőgazdálkodás, a közjóléti létesítmények fenntartása és üzemeltetése, az erdei iskola hálózat…
Nem az államerdészet glóriáját szeretnénk itt feltenni ezekkel a gondolatokkal, legfeljebb kiemelni, hogy megmaradásában, mely az állami vagyon egy különleges elbánást igénylő szegmensének  megvédésének garanciáját jelenti, a bővülő funkciók is szerepet játszhattak.

A rendszerváltás után, magánosítás eufóriájában megkezdődött az erdőgazdaságok karcsúsítása. Ekkor kellett megszabadulniuk, a már részben gazdaságtalanná vált elsődleges faipartól, csökkenteniük kellett a dolgozói létszámot a fizikai dolgozók területén. Ez utóbbinak indoka az is volt, hogy a kárpótlásba kiment csökkenő erdőterületen már nem lehet annyi fatömeget kivenni, amely a nyereséges működést biztosítaná. Természetes következmény volt az is, hogy megnőtt a hazai magánerdők kitermelési mennyisége, ettől a fapiac rendkívül zaklatott lett. Néhány európai viharkár még „rátett erre”, túlkínálatot is okozva a nemzetközi kereskedelemben.
A műszakiak örültek, hogy nincs munkásszállítás, étkeztetés, betegállomány, szülés, GYES, járulék és bérszámfejtés, munkavédelem és a többi. „Majd a magán vállalkozásokkal minden megoldható lesz!”–mondták. A fizikai állomány kiszervezésével, azonban az adminisztratív létszám csökkentése is megindult, majd ez a lavina a kerületvezetői és műszaki vezetői kört sem kerülte el. Természetes az összevonások a központi létszámok csökkentését is érintették.

Nincs elég rálátásunk, hogy elemezni tudjuk, ha ez az elküldött létszám megmarad erdészeti szolgálatban, és nem csak fakitermelést vagy sarlózást végez, hanem védelmi, közjóléti, egyéb szolgáltatási feladatokat végez, a magyar falvakban, kisvárosokban jóval kevesebb munkanélküli lett volna, az erdőben eddig egy kicsit a gazda öntudatával közlekedő erdei munkás állandó jelenléte a lopásokat is akadályozta volna és így tovább….Ennyit az illúziókról! Jól tudjuk, hogy egy vállalkozás nyakába nem lehet olyan feladatokat varrni, amelyet a társadalom elvárt ugyan, de akkor nem tudott megfizetni. Ma már lenne pénz, persze főleg uniós forrásból…. Ezeket a kérdéseket most már máshogyan kell megválaszolni, nagyon sok mindent újra fel kell építeni. Előtérbe kerültek olyan problémák is, mint az erdők védelmének megoldatlansága.


Az állami részvénytársaságok létszáma az elmúlt két évtized alatt közel egyharmadára csökkent.
Mint már említettem, az EFDSZ tagságának túlnyomó többsége az állami tulajdonban lévő erdészeti részvénytársaságok és a szakigazgatás köréből kerül ki. Az elsődleges faipari egységek kiszerveződtek, a munkahelyi szakszervezet megszűnt, tagságuk ezzel el is tűnt.

A létszámcsökkenésből, a vezetők helyenként szakszervezet ellenes hozzáállásából fakadóan a szakszervezet létszáma is jelentősen csökkent.

A belépő fiatal, műszaki területre érkező munkavállalók sokszor elutasítják a szakszervezetbe lépés lehetőségét. A rendszerváltás idején kilépők a szakszervezeteken „bosszulták meg” minden addigi sérelmüket, a mai be nem lépők már az egyéni boldogulás tudatával maradnak kívül. Ugyanakkor mindannyian a szakszervezettől várják a nehéz munkahelyi konfliktusok megoldását. Ehhez járul még hozzá a szakszervezeti vezetők kontra szelekciója. Nem mindig alkalmas ember kerül erre a posztra, nem tud elég segítséget maga mellé szervezni vagy rossz a kommunikációs készsége stb…

A taglétszám létszám csökkenése megállt, a mindenkori létszám arányos az összes dolgozói létszámmal. A folyamat eredményeként azonban az átlag szervezettség 50 % alá került, kivéve néhány jól működő szervezetet. A tagdíjak elmaradása, alacsony szinten tartása erősen befolyásolja az érdekvédelmi tevékenység finanszírozását. Az állandó alkalmazotti létszámot csökkenteni kellett, szakértők igénybevételére csak ritkán kerülhet sor.

Ebből a takarékláng funkcióból kellett valahogyan kikecmeregni. Jelen helyzetében sikerült stabilizálni a szervezet anyagi helyzetét. Ehhez szükség volt az alapszervezetek és a Központ köztihelyzet rendezésére, melyet Alapszabály módosítással, szigorúbb tagdíj  befizetési rendel el lehetett érni.

Változó intenzitásúak, de általában erősödtek ágazaton belüli kapcsolatok a munkáltatói, társadalmi szervezetekkel. Nem mondható el ugyanez az állandó változásban lévő tulajdonosi szervezettel, aminek fő oka, hogy a szervezet felépítése és vezetői garnitúrája a politikai váltások függvénye. 

Az idő sok mindent megold. A szakszervezet eljutottak végre oda, hogy már lekopott rólunk az állampárti címke, a transzmissziós szerep. Szerepünk ágazaton belül stabilizálódott, de az ágazati politika meghatározására hivatott minisztériumi partnerünk szerepének csökkenése miatt a magasabb szintű ágazati érdekegyeztetést vagyunk kénytelenek felhasználni céljaink elérésére.

Előbb részben –csak a költségvetési ágazat részéről-, majd teljes jogú tagként beléptünk az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülésbe (ÉSZT), amely konföderáció a közszféra tekintetében jelen van az érdekegyeztetés legmagasabb fórumán, az Országos Közszolgálati  Érdekegyeztető Tanácsban. Az ÉSZT természetesen a hat konföderáció egyike az Országos Érdekegyeztető Tanács teljes jogú, munkavállalói tagjaként

Az EFDSZ tevékenysége az érdekérvényesítés fő területein
 
A bérpolitika keretei szűkek. Állami érdekeltségekről lévén szó, szigorú határok között tudunk csak mozogni. A cél, elérni a versenyszféra átlagos bérszintjét. Ez a mezőgazdasági kategóriából való kilépést jelentené. Ebben, a jó viszony ellenére, nem volt mindig partner az MNV Zrt illetve jogelődjei.

Az elmúlt évtizedekben jelentős tényező volt a létszámcsökkentés és a bérszínvonal emelése miatt fellépés. A létszámcsökkentést megakadályozni nem lehetett, de mértéke mára gyakorlatilag a nullához közelít. Végre megértette a tulajdonos és maga a gazdálkodó is, hogy az erdő, erdész nélkül, gazdátlan jószág.

A juttatások körében eddig jelentős sikerként könyvelhetjük el, hogy sikerült megőrizni az ingyenes, adómentes tűzifa járandóságot.

„Elbuktuk” a kárpótlási törvény végrehajtása során a mezőgazdasági nagyüzemek dolgozóinak alanyi jogon történő kárpótlás (25 aranykorona juttatás) kiterjesztését az erdőgazdaságokra is.

Társadalmi megmozdulások területén mindmáig 13. alkalommal sikerült megrendezni egy-egy erdőgazdaság komoly közreműködésével, az egész szakmát átfogó Országos Erdészeti Sportnapokat. Ezeket, a több száz ember megmozgató eseményeket mindenki úgy tekinti, mint a szakmai együvé tartozás jelképét, amellett, hogy a versenyek megnyerése presztizs kérdés is a nagy gazdaságok számára.  A rendezvény egyben a Szakszervezet létét, működését és elismertségét is hirdeti.
További teendők

A legnehezebb kérdések ezek!

Elsősorban
- fenn kell tartani az érdekvédelem folyamatosságát. A hamarosan bekövetkező választásokon új, fiatal szellemű vezérkart kell választani.
Másodsorban
- meg kell őrizni és tovább kell fejleszteni az eddig elért vívmányokat.
Harmadsorban
- bővíteni kell a tagság létszámát, ami rendkívül összetett feladat. Ez csak akkor fog megtörténni, ha érdeke lesz a munkavállalónak csatlakozni. Makro szinten külön jogokat kell szerezni a tagságnak, mikro szinten elismertséget szerezni a munkahelyeken.
Negyedsorban
- de nem utoljára, gazdaságilag stabil, nem pazarló, hatékony működtetésű Központot kell létrehozni.

Minden további csak fentiek függvényében következik:
A kallódó munkavállalók megszervezése és érdekvédelme munkahelyen kívüli, területi alapon. Ehhez területi szervezet vagy gesztor szerv szükségeltetik.
Ágazati célok elérése egyéb szakmai érdekképviseletekkel összefogva.
munkahelymegőrzés és teremtés,
bérezés (munkabér és a közszféra illetményei),
juttatások,
szociális kérdések (önsegélyezés),
Beleszólási jog, akár politikai befolyás szerzése az egységes állami ágazat kialakítása során,
Szakszervezeti vezetők képzése, utánpótlás fejlesztése.
Mindezek más, partnerként elfogadott szakszervezetekkel közösen, a konföderáció országos politikájának támogatásával sokkal hatékonyabban megvalósíthatók.

Zárszó
A fentebb leírtak, mint látható, néhol nem kerülték el a résztvevő szubjektívitását sem. Hiszem, hogy ha nem is közvetlenül, de hasznára válhatnak e gondolatok mostani és az utánunk jövő érdekvédelmi generációnak is. Hiszem, hogy ahogyan mi nem adtuk fel a legnehezebb időkben, a munkát folytatók sem lesznek bátortalanabbak a reánk váró nehéz időkben.

Köszönet nyilvánítás

Munkámhoz adott támogatásukért köszönetet mondok dr Király Pál kollégának az itt leírtaknál sokkal bőségesebb történelmi adatokért, Földesi Balázs kollégának a statisztikai adatok gyűjtésében nyújtott segítségért.

Budapest, 2008. októberében

Dudás Péter
EFDSZ alelnök