Halálos baleset lett egy szakszerűtlen favágásból Kaposváron (hvg.hu)

2018. január 9. - A hivatásos tűzoltó, aki a munkavégzést irányította, nem biztosított megfelelő védőfelszerelést a sértett számára és a szükséges munkavédelmi oktatásban sem részesítette őt. Később megpróbált hamisítani egy munkavédelmi naplót, társait pedig rávette arra, hogy hamisan tanúzzanak.

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés, hamis tanúzás és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy hivatásos tűzoltó és három társa ellen – közölte az ügyészség.
A vádlott tűzoltó hivatása mellett fakitermeléssel is foglalkozott, ehhez kapcsolódóan alkalmazta a sértettet. A munkavégzést irányító vádlott fadöntési feladattal bízta meg a sértettet annak ellenére, hogy az ilyen irányú képesítéssel, gyakorlattal nem rendelkezett, továbbá munkavédelmi oktatást nem tartott, és megfelelő védőfelszerelést sem biztosított a részére.
A sértett a munkavégzés során szakszerűtlenül és védősisak nélkül döntött ki egy fát, amely rádőlt. Súlyos fejsérülései miatt a helyszínen életét vesztette.
A vádlott ezt követően hamisított egy munkavédelmi naplót annak igazolására, hogy a sértett megfelelő munkavédelmi oktatást kapott, továbbá három alkalmazottját – köztük a sértett édesapját – rávette arra, hogy a munkavédelmi eljárásban valótlan tanúvallomást tegyenek arról, hogy a vádlottat nem terhelte felelősség a baleset bekövetkezésében.
Az ügyészség a tűzoltó vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetésre és a fakitermelői foglalkozástól eltiltására, míg a hamisan tanúzó társainak próbára bocsátására tett indítványt.