Megújult a Tiszaigari Arborétum (MTI/ForestPress)

Tiszaigar, 2016. május 9. - Csaknem 100 millió forintból újult meg a Tiszaigari Arborétum, ahol többek közt új fogadóépület, parkoló, felújított sétaútvonalak és növényjelző táblák várják a látogatókat.

 

A NEFAG Nagykunsági Erdészeti és Faipari Zrt. (NEFAG ZRT.) közjóléti beruházása a létesítmény történetében mérföldkőnek számít - mondta a földművelésügyi miniszter a Jász-Nagykun-Szolnok megyei arborétum fejlesztéseinek ünnepélyes átadásán hétfőn.

Fazekas Sándor kiemelte: a helyi önkormányzat, az erdőgazdaság, a minisztérium és a hivatalos szervek együttműködésének köszönhető 21. századi színvonalú fejlesztés lehetővé teszi, hogy az arborétumra, "a vidék rejtett gyöngyszemére" irányuljon a figyelem. Hozzátette: a fejlesztés illeszkedik a magyar kormány azon programjába, hogy látogathatóak legyenek a magyar erdők, a magyar táj kincseit hozzáértő módon tárják fel. "Meg kell ismerni ezt az országot, hogy igazán a magunkénak érezzük" - hangsúlyozta a miniszter, kiemelve: a Tiszaigaron élők boldogulásához munkahelyekre van szükség, és szerinte ehhez a turizmusban megvannak a lehetőségek. Hozzátette: a Tisza-tavi templomok útján program keretében már megújultak egyházi műemlékek, emellett kerékpárutak, látogatóközpont épül a kerékpárosok részére. Szükség van olyan célpontokra, mint a Tiszaigari Arborétum, ahol összefonódik hosszú évszázadok értékőrző munkája és a jelenkor fejlesztései - jegyezte meg Fazekas Sándor.

Dégi Zoltán, a NEFAG Zrt. vezérigazgatója az eseményen elmondta: a beruházás során megépült egy fogadóépület kunkapus-bejárattal, parkoló létesült, a gazdasági épület megújult, az irodaépületet kulcsos házzá alakították át a szakemberek. Részlegesen felújították a sétautakat, teljesen kicserélték a növényjelző táblákat, újjáépült az arborétumot körbevevő kerítés is. A vezérigazgató hozzátette: a növényállomány bővítése egy 43 darabból álló tölgyfajtagyűjtemény kialakításával kezdődött, amelyet 65 cserje- és 14 rózsafajta ölel körül. A fafajokat, a helytörténeti érdekességeket új ismertető, eligazító táblák jelzik.

Dégi Zoltán szólt arról, hogy az alapító Széky Péter - akire új emléktábla hívja fel a figyelmet- tiszaigari földbirtokos 1867-ben kezdett a család számára sétakert létesítésébe a külföldi kastélykertek és barátja Bolza Pál, a szarvasi arborétum alapítója hatására. A telepítés a mai arborétum területén kezdődött, a közeli területekről ültetett át Széky több éves, erős egyedeket, amelyek többnyire az Alföldön őshonos fafajokból álltak.

1951-ben a Szolnok Megyei Állami Erdőgazdaság kezelésébe adták az erdő területét. 1976-ban az arborétumot országos jelentőségű természetvédelmi területté nyilvánították, 1985 után a több mint 375 fajból álló gyűjtemény elérte az arborétumi kritériumot.

 

Az arborétumban számos idős, nagyméretű lomb-és tűlevelű fafaj található, a legjelentősebbek: páfrányfenyő, tiszafa, kolorádófenyő, szerb luc, duglászfenyő, amerikai mocsárciprus. A bükk és a szelídgesztenye mellett 17 tölgyfaj is fellelhető. Említésre érdemes a kúszó farkasalma, a nagylevelű liliomfa, a tulipánfa, az illatos fűszercserje, amerikai, hasogatott levelű bodza is. A kert legértékesebb fajai az arborétummal egyidős tiszafák, a páfrányfenyő, a kolorádófenyő és a szerbfenyő.