Folyik az új erdőgazdálkodási szabályozás kidolgozása (ForestPress)

2015. október 3. - Az erdőgazdálkodást érintő szabályozások felülvizsgálatának kiemelt célja, hogy az erdők a társadalom, különösen a vidéki lakosság számára továbbra is egészséges környezetet és megfelelő gazdasági biztonságot nyújtsanak - mondta el Bitay Márton állami földekért felelős államtitkár a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) rendezvényén.

Az államtitkár hozzátette: mindennek úgy kell megvalósulnia, hogy az erdő egyéb fontos védelmi és közjóléti funkciói is megfelelően érvényesülhessenek, ugyanakkor a gazdálkodást indokolatlan korlátozások és terhek ne sújtsák. A szabályozási cél tehát most is az erdő sokrétű funkciói közötti megfelelő egyensúly megteremtése.

 


Bitay Márton felidézte, hogy a jogszabályi környezet megújításának tervezése 2012 óta folyik. A Földművelésügyi Minisztérium idén tavasszal elkészített egy részletes törvénymódosítási koncepciót, majd megkezdte ennek egyeztetését a szakmai érdekképviseleti szervezetekkel, az állami erdészeti társaságokkal és az igazgatás képviselővel. A beérkezett javaslatok figyelembevételével kerül sor majd a törvénymódosításokat tartalmazó előterjesztés összeállítására.

 

 

Az államtitkár előadásában az új vadgazdálkodási törvényre is kitért, amelynek széleskörű szakmai egyeztetést követően a társadalmi egyeztetése is lezárult ezen a héten. A beérkezett vélemények összegzése folyamatban van, a végleges normaszöveg a hónap végén kerülhet az Országgyűlés elé.