175 éve született Bedő Albert!

175 éve született Bedő Albert,
az erdész szakma kiemelkedő alakja


2015. március 20-án Ásotthalmon, a Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium nevelőtestülete és diákjai az Erdők Nemzetközi Napjához kapcsolódóan Bedő Albertre, az iskola-alapító névadója születésének 175 évfordulójára emlékeztek.

Az ünnepség 11.00-kor kezdődött. A Himnusz eléneklését követően az igazgatónő, Andrésiné dr. Ambrus Ildikó köszöntötte a megjelent vendégeket. Röviden méltatta Bedő Albert kiemelkedő életútját, sokrétű munkásságát. Majd az intézmény fenntartója, a Földművelésügyi Minisztérium képviseletében Román István agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a nagy múltú intézményt. Az Országos Erdészeti Egyesületnek az iskola alapításában rendkívül fontos szerepe volt. Ezért az iskolaalapítás nemcsak az iskolának, hanem az Országos Erdészeti Egyesületnek is kiemelkedően fontos eseménye. Ezen ünnepi alkalom során Lomniczi Gergely, az OEE főtitkára méltatta Bedő Albert munkásságát. Köszöntőjében hangsúlyozta Bedő Albert országos főerdőmester elévülhetetlen érdemét az 1879. évi erdőtörvény megalkotásában, és az iskola alapításában. Ezt követően a térség országgyűlési képviselője, B. Nagy László beszélt. Az Erdők Nemzetközi Napjához kapcsolódóan az erdők szerepét hangsúlyozta. Kiemelte, hogy a szakszerű erdőgazdálkodást felelős, magas szakmai szinten, a jövőt szem előtt tartó szakemberekre nagy szükség van. Ehhez olyan iskolák kellenek, mint a Bedő Albert által alapított ásotthalmi Erdészeti Szakképző Iskola. Ásotthalom nagyközség polgármestere, Toroczkai László hangsúlyozta, hogy a település egyik kiemelkedő intézménye a Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola, ahol magas színvonalú munkát végeznek az intézmény dolgozói, tanulói. A településnek rendkívül fontos ez az intézmény, hiszen országos eredményei, elismertsége nemcsak az intézmény hírnevét öregbítik, hanem a települését is. Sepsikőröspatak-Kálnok képviseletében Kisgyörgy Sándor polgármester, az anyaországi és a székelyföldi erdészek összefogásáról beszélt. Az összefogás részét képezi Bedő Albert emlékének ápolása, a tervezett Bedő-emlékház megépítése, és az Erdélybe, Kálnokra tervezett egyesületi vándorgyűlés megszervezése.
A köszöntők után az igazgatónő vetítéses előadásában mutatta be Bedő Albert iskolaalapítói munkáját, felidézve az 1879. évi erdőtörvény előírását a szakképzett erdőőri személyzettel kapcsolatban. A törvény hatására négy erőőri szakiskola jött létre a történelmi Magyarországon. 1883-ban Szeged-Királyhalom (ma Ásotthalom), 1885-ben Temesvár-Vadászerdőn, 1886-ban Liptóújváron, 1893-ban pedig Görgényszentimrén. Előadásában kitért arra, is, hogy hogyan ápolja az iskola ma Bedő Albert emlékét. Ezt követően Katona Márta tanárnő által összeállított és az iskola diákjai által előadott műsor tette felejthetetlenné az ünnepet. A műsor Bedő Albert kiemelkedő tevékenységét, ennek lényeges állomásait mutatta be. A megható, lélekemelő műsort óriási vastaps követte. A diákok által előadott műsor bármely színpadon megállná a helyét.
Az Erdészhimnusz eléneklését követően a közel 150 fős ünneplő közönség az iskola főépületébe vonult, ahol ünnepi köszöntőt mondott Kisgyörgy Zoltán a Háromszék című napilap újságírója. A köszöntő után a 2002-ben felavatott Bedő szobor koszorúzására került sor. Bedő Albert emléke előtt a székely himnusz eléneklésével tisztelegtek az ünneplők.
Az Ásotthalmi Bedő Albert Alapítvány Andrési Pál szerkesztésében megjelentetett egy csodálatos könyvet, Bedő Albert, az erdész szakmánk kiemelkedő alakja címmel, melyből a búcsúzó vendégek egy kötetet kaptak emlékül.

 

 

(Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium)