Hol dolgoznak a legtöbbet a világon?

Habár a világ leggazdagabb embere szerint elég lenne három napot dolgoznunk egy héten (igaz, akkor napi 11 órában), a világon számos olyan ország van, ahol ennél jóval többet töltenek munkával az emberek. A latin-amerikai országok az élen, de vajon felkerült-e Magyarország is a toplistára?

A világ leggazdagabb embere, Carlos Slim szerint hetente összesen három napot kellene dolgoznunk, és négy napot pihennünk, kikapcsolódnunk, a családunknak, vagy a hobbinknak szentelnünk. A mexikói telekommunikációs-mogul persze azt is hozzátette, hogy ezzel a munkabeosztással 70-75 éves korunkig kellene dolgoznunk, napi 11 órában. Meglepő ötletét azzal indokolta, hogy a több pihenés hatékonyabb munkát eredményezne - így három nap alatt is el lehetne végezni azt a tevékenységet, amihez most öt nap kell.

A CNN legfrissebb toplistája szerint ugyanakkor számos olyan ország van, amelyek igen messze vannak Carlos Slim elképzelésétől. A listából nemcsak az derül ki, hogy mely országokban dolgoznak a legtöbbet, hanem az is, hogy a sok munkáért milyen fizetés jár az adott államban.

 

10. Szlovákia

Egy év alatt ledolgozott órák száma: 1749 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 4,6 millió forint (386 ezer forint/hó)
A szlovákoknál igen alacsony a részmunkaidős állások száma: az alkalmazottaknak pusztán 4 százaléka dolgozik 30 óránál kevesebbet egy héten.

 

9. Japán

Egy év alatt ledolgozott órák száma: 1765 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 8,5 millió forint (712 ezer forint/hó)
Habár a japánok híresek a nagy munkabírásukról, a 90-es évek óta folyamatosan csökkent a ledolgozott órák száma. Amíg 1995-ben átlagosan 1910 órát dolgoztak egy évben, addig 2012-ben már csak 1765-öt.

 

8. Magyarország

Egy év alatt ledolgozott órák száma: 1797 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 4,7 millió forint (393 ezer forint/hó)
Habár 2002-ben Magyarországon is tervezték a 38 órás munkahét bevezetését, végül ebből mégsem lett semmi. Így a mai napig a magyarok 71 százaléka átlagosan 39-41 órát dolgozik hetente. Ahogy más közép-európai országokban, úgy hazánkban is igen alacsony a részmunkaidős állások száma. Mindössze a magyarok 5 százaléka dolgozik 30 óránál kevesebbet heti szinten.

 

7. Egyesült Államok

Egy év alatt ledolgozott órák száma: 1798 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 13 millió forint (1,1 millió forint/hó)
Ötből négy amerikai legalább 35 órát dolgozik egy héten. A legtöbbet a bányászok és a fakitermelők dolgoznak, átlagosan 44 órát hetente.

 

6. Lengyelország

Egy év alatt ledolgozott órák száma: 1893 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 4,9 millió forint (406 ezer forint/hó)
A lengyel férfiak körülbelül 10 százaléka dolgozik egy héten 50 óránál is többet. A részmunkaidő a lengyeleknél is igen ritka.

 

5. Oroszország

Egy év alatt ledolgozott órák száma: 2002 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 3,7 millió forint (310 ezer forint/hó)
Az oroszok átlagosan 40 órát dolgoznak egy héten, a szigorú túlóra-szabályozásnak köszönhetően pedig kevesen maradnak bent a munkahelyükön 50 óránál többet. Ugyanakkor az oroszoknak éves szinten 28 nap fizetett szabadság jár, a nemzeti ünnepeken túl. A részmunkaidő igen ritka, csupán a lakosság 5 százaléka dolgozik ilyen formában.

 

4. Észtország

Egy év alatt ledolgozott órák száma: 2021 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 4,2 millió forint (350 ezer forint/hó)
Észtországban a bérek igen alacsonynak számítanak a többi európai országhoz képest, ráadásul a munkanélküliségi ráta továbbra is magas. Azok, akiknek van munkájuk, átlagosan 40 órát dolgoznak teljes munkaidőben, ugyanis a rugalmas- vagy részmunkaidő nem igazán terjedt el az országban.

 

3. Korea

Egy év alatt ledolgozott órák száma: 2092 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 8,6 millió forint (717 ezer forint/hó)
A koreai munkaerőpiacon továbbra is erőteljesen érvényesülnek a hagyományos nemi szerepek: amíg a férfiak 75 százaléka dolgozik, addig a nőknek csak az 53 százaléka.

 

2. Chile

Egy év alatt ledolgozott órák száma: 2102 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 3,8 millió forint (320 ezer forint/hó)
Chilében a munkavállalók körülbelül 16 százaléka 50 óránál is többet dolgozik egy héten. A társadalmi egyenlőtlenség ugyanakkor igen magas az országban: amíg a lakosság felső 20 százaléka közel 630 ezer forintból él havonta, addig az alsó 20 százalék kevesebb mint 50 ezer forintból.

 

1. Mexikó

Egy év alatt ledolgozott órák száma: 2317 óra/munkavállaló
Átlagos éves kereset: 2,4 millió forint (200 ezer forint/hó)
Mexikóban átlagosan 45 órát dolgoznak hetente. Érdekesség, hogy a 25-64 éveseknek csupán a harmada szerzett érettségit. Ezenfelül igen nagy a szakadék a nők és férfiak között a munkaerőpiacon: amíg a férfiak 78 százalékának van munkája, addig a nőknek csupán 43 százaléka dolgozik.

 

Forrás: penzcentrum.hu